2011. május 31., kedd

Elsőáldozás a gyáli katolikus templomban

A katolikus egyház egyik legfontosabb ünnepe az elsőáldozás: az Oltáriszentség első alkalommal történő vétele.
A Biblia szerint Jézus az utolsó vacsorán úgy adta a kenyeret és a bort az apostoloknak, hogy ezek a dolgok az ő teste és vére, amit feláldoz értünk. Az utolsó vacsorára való emlékezés az áldozás. A kenyér és a bor lényegileg átváltozik Krisztus testévé és vérévé, így mintegy megismétlődik a régi áldozat. Ezért hívják áldozásnak.

Erre az alkalomra készült templomi dekorációt szeretném bemutatni.

Előtte azonban egy pár szót szeretnék mondani a gyáli római katolikus templomról is.
Perczel Dénes tervei szerint és Cser Károly statikus mérnök közreműködésével épült. Az akkori plébános Dr. Nagy Árpád szívügyének tekintette a templom felújítását. Sok gyáli hívő keze munkája is benne van...
A templom Szent István király tiszteletére épült és szentté avatásának 900 éves évfordulóján 1983. augusztus 20 - án lett felszentelve.




A díszítésben a fő hangsúlyt az oltár elé helyezett virág csoport kapta.




Háromfelé osztottam a kompozíciót.
Az egyes csoportok a szentháromságot jelképezik.
Középen az Atya, szemből jobbra tőle a fiú majd a másik oldalon a szentlélek.
A borostyán ág mintegy összefonja az egységet... maga köré gyűjtve a pici kis első áldozók lelkecskéjét - amit pedig a pillangók jelképeznek.
Így adva jelképet az első áldozás szerepéről és egységéről.



Gábor atyának nagyon tetszett amit elképzeltem. Csak véleménye szerint mindez alacsonyra sikerült ezért számomra sajnálatos módon a fellelhető műanyag alátétekkel és kaspóval próbálta ezt orvosolni.
Az én teveimben ugyan ezek nem szerepeltek, de az atya büszkén nyugtázta mindezt azzal, hogy miért ne vehetne részt a lelkiatya is a kompozíció megalkotásában.
Erre nem tudtam mit válaszolni....



A mise alatt a jelkép magyarázatát megosztotta a hívekkel is...egy körben említve a krisztus szobor háromféle jelentésével és Munkácsy - Golgota festményének többlettartalmával.
Nagyon szépen fogalmazta meg hogy egy adott látvány, ami a nézelődő elé tárul, legyen az egy szobor vagy a festmény  ill. éppen a virágdíszítés, nem csak azt a látványt nyújtja, amit a szem fel tud fogni - hanem a művész által belegondolt tartalmat is. Amit aztán meg kell tudni látni. Az elsőáldozó gyermekek számára is maga az elsőáldozás nem egy folyamat vége, amit megkoronáz az ünnepség, amikor először áldoznak, hanem a kezdete annak, ami előtt állnak. Hogy lássák a többlet tartalmat abban, amit Krisztus a híveinek átadott és a tanítást, amit a biblia közvetít. Azt is mondta, hogy ez nem könnyű, de erre mindenkinek meg van a képessége.

2 megjegyzés:

MrsYarnart írta...

gyönyörű lett, illik az alkalomhoz és a helyhez is! (nagyon szép a templom is)

erabera írta...

Köszönöm a szemléltető leírást, képeket. Olyan díszeket készítettél, ami az alkalomhoz méltóan tiszta, szerény, egyszerű. Nem hivalkodik, nem tereli el a figyelmet. Magam is másfél éve voltam elsőáldozó...így frissen élnek az ezzel kapcsolatos örömteli emlékek:)