2011. február 6., vasárnap

I. PIF JÁTÉKOM

 

Erika egy játékot hírdetett meg, méghozzá egy PIF-et. És ehhez a játékhoz én is csatlakozom.


A játékszabályokat követve, szeretném ha velem játszanátok!

A szabályokról:
1. Bárki játszhat, akinek blogja van.
2. Az első 3 ember, aki kommenteli ezt a bejegyzést, melyben jelentkezik, ajándékot kap tőlem, amit én készítek. Az ajándékot az elkövetkezendő 365 napon, vagyis egy éven belül juttatom el az első 3 jelentkezőnek.
3. A "leggyorsabbak" kötelezően vállalják, hogy kiteszik ezt a felhívást a blogjukba, belinkelik, hogy kinél jelentkeztek erre a játékra és a fent írtak szerint ők is továbbviszik. (Csak ebben az esetben jár az ajándék tőlem!)


Ez az első ilyen játékom és izgatottan várom vajon ki lesz az első három jelentkező akik megkapják az általam készített ajándékokat.
Azért a szabályokról egy picit bővebben is írnék a félreértések elkerülése végett:
Ha én jelentkezem erre a játékra (jelen esetben a PIF) valakinél, akkor vállalom, hogy kiteszem a blogomra a játék menetét, és várom azt a 3 jelentkezőt, akik részt szeretnének venni ebben a játékban.
Én kapok egy ajándékot attól a személytől akinél jelentkeztem, én pedig küldök azoknak a játéktársaknak 1-1 ajándékot, akik jelentkeztek nálam.
Közben ők is meghirdetik ezt a játékot a blogon, és belinkelik, hogy kinél jelentkeztek erre a játékra. És várják azon 3 személy jelentkezését, akiknek küldhetik személyenként a meglepetéseket.

Szóval, ha valaki egyszerre 2  különböző helyen (blogon) is jelentkezett ilyen PIF játékra, akkor KÉTSZER kell meghirdetnie a játékot. És várni a 2x3 jelentkezőt. Ő maga pedig két helyről várhatja meglepetését, és 6 helyre küldheti a saját maga által készített ajándékot.

 Ezek tudatában akik még mindig éreznek elhivatottságot a játékra nagy szeretettel várom Őket:)

4 megjegyzés:

Nelli írta...

Kedves Évi!Légyszíves nézz be hozzám!:-)

Csipkerózsika írta...

Na jó, eddig bírtam..már látom, hogy egész tavasszal Piff ajándékokat készítek..:)) Szóval itt lennék..:)

Nelli írta...

Ên szeretnék jelentkezni a játékra.l

Ceffa írta...

Köszönöm Nelli!!!
Örülök, hogy Velünk játszol::))